Miért éppen Portugália?

Reading time: 6 minutes

Mióta elkezdtem spanyolul tanulni az egyetem alatt, azóta szerettem volna eljutni Spanyolországba, hogy kipróbálhassam a nyelvtudásomat és megismerhessem az országot, hisz a tanáraim mindig lelkesedéssel róla és a spanyol emberekről, és hát, a melegebb klíma is csábítóan hangzott, a Camino pedig egy jó kihívásnak egyszer majd. Mégis Portugáliába jutottam el előbb…

Pár évvel ezelőtt Tóth Gábor barátom Lisszabonba igyekezett, amikor stoppolni indult 100 euróval a zsebében. Az ő útja végül nem keresztezte a portugál fővárost, ám beszámolója az én fejemben elültette a gondolat csíráját, feltette a térképre a Portugáliát.

Az egyik táncos lány a brazil zoukos csapatból már egy ideje kérdezgette, hogy csatlakozom-e hozzá a varsói zouk fesztiválra. Mivel régebben egy sokat látott magyar zoukos fiú már áradozott nekem, hogy ár-érték arányban ez az esemény a legjobbak közé tartozik Európában, ezért egy ideje már fent volt a bakancslistámon, hogy részt vegyek rajta, de mivel épp szűk volt a büdzsé, ezért nem akartam sokat költeni. Szerencsémre idén pont hirdettek ingyenes részvételi lehetőséget önkéntes munkáért cserébe. Kaptam is az alkalmon, és kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy már idén összejöhet a dolog.

A gép előtt ültem, hogy megnézzem a repjegyeket. A WizzAir klubkártyával találtam is egy nagyon jó ajánlatot, amivel 7-8000 Ft körül kijött a repülés oda-vissza. Már ekkor megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha a kongresszus végén nem rögvest hazajönnék, hanem elutaznék valahová megint egyedül, mint 2016 novemberében Horvátországba. Vágytam rá, hogy kiszellőztessem a fejemet kicsit, és újra átéljem a szóló utazás élményét, ami az első alkalommal is nagyon sokat adott nekem. Fel is hívtam egy másik barátnőmet tanácsért, aki mestere a repjegyfoglalásoknak, mert ez a munkája, és feltettem neki pár felmerülő kérdésemet. Ő nevetve mesélte, hogy 3 órája csak utakat tervez különböző külföldi kizomba fesztiválokra, és repjegyeket foglal, mert aznap éppen 20%-os kedvezmény volt mindenre a Wizznél. – Na mondom, akkor nincs mese – de van! 😉 –, ma kell megvenni a repjegyeket!

Neki is láttam a tervezésnek. – Hová tudok olcsón repülni Varsóból? Talán eljutok Spanyolországba végre? Hmm… Sajnos Madrid, Barcelona és Málaga is drága… Vagy megnézhetem Portoban azokat a szép magas hidakat? – Stockholm, Lisszabon és Tel-Aviv tűnt a legolcsóbbnak. – Viszont Stockholm Budapestről is olcsó, és egyébként is tél van, most annyira nem vágyom a hidegre. Tel-Aviv talán kicsit merész egyelőre, és Pestről is ugyanannyiba kerül, de Lisszabon tetszetősen hangzik, és kicsit olcsóbb mintha Pestről mennék. De érdemes oda menni télen? Mondjuk, csak melegebb van mint Budapesten! 🙂 – Kicsit keresgéltem a neten, és találtam is pár leírást, ahol ajánlották Portugáliát télen. – Ez jól hangzik! És tömeg sem lesz! Ollé!… Akkor nézzük, hogyan és honnan tudnék olcsón hazajönni. Lisszabon? Faro? Porto? – Újabb keresgélés és összehasonlítások sora következett. A Faro-Budapest járat még nem járt a januárban, és olcsóbb volt a jegy vissza Porto-ból, mint Lisszabonból, és a fővárosból Portoba sem volt drága egy repjegy vagy vonatjegy. Eldöntöttem, Porto-ból fogok visszajönni, hiszen mindkét várost meg szerettem, volna nézni. – Megveszem. Katt. – Összesen 14000 Ft volt a három repjegyem. Készen voltam életem második egyedül utazós low-budget hátizsákolós körútjára. Éreztem az izgalmat minden porcikámban! – Januárban újra utazom!!

Elérkezett január 18-a. Lázasan pakoltam, hogy valahogy beleférjek a kézipoggyászba, és túl nehéz se legyen a pakkom. Hajnali 3-4 körül ágyba is kerültem, hogy kb. 3 óra múlva felkeljek és induljak barátnőmhöz, majd együtt menjünk a reptérre. A varsói gép késett a lengyelországi nagy hóesés miatt, így mi is csak később szálltunk fel. Jó fél órát vártunk a sorban a kapukon túl. Egyszer csak felfigyeltem, hogy mintha az egyik gimis évfolyamtársamat látnám a sorban egy kicsit előrébb. 🙂 – Biztosan ő az? – S ahogy kimondtam a fejemben a nevét, úgy le is esett a tantusz. – Ő lesz, hiszen lengyel vezetékneve van! – Oda is mentem hozzá, örültünk egymásnak, és beszélgetni kezdtünk. Mondta, hogy az édesapját megy meglátogatni Varsóban, és kb. fél-egy évente megy ki hozzá. Felszálltunk a gépre, és pont mellettünk, az ablaknál volt egy üres hely, így ő is átült mellénk. A két lány az út alatt belső építészet és lakberendezés témában nagyon egymásra talált. – Mennyi szerencsés egybeesés! – konstatáltam mosolyogva.

Felszálláskor átrepültünk Budapest felett, és nagyon szépen lehetett látni a belvárost. Élmény volt felülről felismerni az Erzsébet hidat, és a Csepel-szigetet, ahol felnőttem, és ahol lassan két éve újra élek egy albérletben.

A leszállás után elbúcsúztunk meglepetés-útitársunktól, és a kongresszus helyszínére, egy a reptérhez közeli hotelbe vettük az irányt. Szinte rögtön a megérkezés után munkába is álltunk. Ez volt az első fesztiválom, ahol önkéntes voltam. Pólókat árultam lelkesen, a többi napon pedig karszalagokat ellenőriztem és ruhatáraztam. Aki nem tudná, egy ilyen táncos kongresszen napközben táncórák zajlanak több teremben, és lehet választani, hogy melyikre mész be, este pedig buli van, a tanárok fellépnek valamilyen műsorral, majd buli hajnalig, és ez 2-3 vagy több napon át. Aztán utazol haza pihenni. 😀 Ám nekem ez alkalommal elég volt egy-két táncóra napközben, és pár óra az esti bulikból. Ez volt az első olyan esemény, ahol nem akartam futva-habzsolva mindenen részt venni. Csak nyugalomban szerettem volna élvezni, azt ami a munka mellett jut. Nem vettem részt sok táncórán, de például megismertem egy tanárpárost Andersont és Brendát, két embert, akiknek csodálója lettem. Részt vettem két órájukon, ami nagyon inspiráló volt! Nagyon tetszett, ahogy tanítanak. Példaképeimmé váltak. Összességében az esemény alatt kevesebbet táncoltam mint máskor szoktam, mert napi 4 órát dolgoztam, s azzal is foglalkoznom kellett, hogy legyen szállásom a utazásom többi részére, amit már nagyon vártam. Emellett arra is szakítottam időt, hogy megírjam életem első blogposztját. – Megtettem Az első lépés-t az úton. 🙂

Mindezek ellenére úgy éreztem, hogy többet kapcsolódtam a résztvevőkkel, mint más kongresszusok alatt. Többet beszélgettem más résztvevőkkel mint eddig bármikor – a román barátaimmal, egy angol barátommal, egy lett lánnyal, meg egy vidéki magyar lánnyal is, akivel csak külföldön találkoztam addig. 😀 Az esti bulikban sem hajszoltam a táncolást, de a táncok közben sokkal elégedettebb voltam, mint valaha. A partnereim többségével, miután egymásra tudtunk hangolódni, végig az volt bennem, hogy most ezzel a emberrel táncolok, bízom benne, megérdemli, hogy csak rá figyeljek, és most neki adom az összes szeretetemet, élvezem az együtt töltött időt, a pillanatot. Adok, és befogadok. Sokszor olyan könnyed volt minden. Sok hálás ölelést kaptam a táncok végén!

Miután a fesztiválnak vége lett, hétfő reggel a hotel aulájában gépenként búcsúztak el, és indultak a táncosok a reptérre. Kissé fáradtan mosolygós, elcsigázott volt a hangulat, mert vége a táncnak, odakint pedig hó és hideg van. Én viszont tele voltam várakozással az utam további része miatt, és serényen intéztem a hotel netjén az online teendőimet, szerveztem a szállásaimat, hosztjaimat. A gépem estefelé indult. – Az első repülőutam éjszaka, és az ablak mellé szól a jegyem! Biztos csodaszép lesz a látvány fentről!

Megérkeztem a varsói reptérre. – Életemben negyedszer csekkolok be. Kicsit megint izgulok. – A lengyelek elég alaposan ellenőriztek. A reptéren komoly zene szólt, és volt kitéve egy zongora a váróteremben. Valaki játszott is rajta. Volt egy varázsa. 🙂

Felszállva a gépre kissé csalódottan megállapítottam, hogy pont ott fogok ülni, ahol az anyuka épp közelharcot folytat a hisztiző kisfiával, hogy ne az ablak mellé üljön, mert nem oda szól a jegyük. Bár szerettem volna az ablak mellé ülni, nem erősködtem. A nő lengyelül és tört angolsággal próbált bocsánatot kérni. A kezeim közé fogtam a kezét, s egy mosollyal és néhány “It’s okay”-val elengedtem a dolgot. Láttam, hogy megtette a tőle telhetőt, és már így is rosszul érezte magát a helyzet miatt. Hálás volt. Később megkínált mandarinnal, s jólesett, amikor tanításképpen a kisfiú kezébe adott egy gumicukrot, majd a kisfiú odaadta azt nekem helycseréért köszönetképpen. 🙂 Bár nem beszéltük egymás nyelvét, tudtunk szeretettel és megértéssel fordulni egymás felé. 🙂 S végül jobban is jártunk így, mert a kisfiú a belső ülésen hamar elaludt, és így a külső ülésen nem okozott problémát, hogy kimenjünk a mosdóba.

Mikor éjjel 1 óra körül a gép leszállt Lisszabonban, már várakozás töltött el, kíváncsiság és kalandvágy. Valaki pár ülésre tőlünk rosszul lett a leszállás közben, ezért még várakoznunk kellett, amíg a segítség megérkezett. Portugálul beszéltek. Füleltem, és próbáltam ezt-azt kisilabizálni a spanyol tudásom alapján. Ekkor a lengyel nő mellettem megszólal portugálul – Falas portugués? (Beszélsz portugálul?) – Haha, falo so um poco. Porque falo Espanhol. (Hehe, csak egy kicsit, mert tudok spanyolul.) Nevetve konstatáltuk mindketten, hogy a négyórás út utolsó öt percében jöttünk rá, hogy tudtunk volna jobban is kommunikálni. Nagyon mókás pillanat volt. 🙂 Az utas nemsokára jobban lett, és elhagyhattuk a gépet. Leszálltunk és elbúcsúztunk egymástól. – Hát, megérkeztem. Itt vagyok Lisszabonban. 🙂 Lássuk, mit tartogat számomra ez a város, ez az út. – Kíváncsi voltam, mint mindig. 🙂

Liked it? Take a second to support Mesmes on Patreon!
Oszd meg a barátaiddal!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Proudly powered by WordPress | Theme: Baskerville 2 by Anders Noren.

Up ↑